álláshirdetés

Miért fontos a vállalat bemutatása az álláshirdetésben?

Az állás bemutatása mellett a vállalat bemutatása is fontos egy álláshirdetésben. A jelentkezőktől ugyanis nem várható el, hogy ismerjék a vállalatot és bár nyilván utánanéznek, ha pedig egy óriás, globális cégről van szó, akkor még csak erre sincs szükség, de mégse hanyagoljuk el.

Nem szabad ugyanis azt feltételezni, hogy mindenki ismeri a céget, a bemutatkozás voltaképp a tisztelet jele. Nem kell hosszú bemutatkozásra gondolni, elég annyi, hogy mi a vállalat neve, mivel foglalkozik és hogy hol vannak jelen a világban. A hangsúly természetesen a meghirdetett álláson legyen.

Az állás bemutatása

Az állás bemutatásakor törekedjünk arra, hogy a jelentkezők akarjanak nálunk dolgozni. Ez a célja ugyanis egy álláshirdetésnek, hogy vonzza a releváns jelentkezőket, akik közül az interjúztatás során majd kikerül a következő munkavállaló. A jelentkező tehát legyen releváns, magunkat is megkíméljük a felesleges munkától akkor, ha a hirdetésben egyértelműen és pontosan megfogalmazzuk, hogy kit is keresünk. Nem mellesleg pedig az álláskeresőket is megkíméljük a felesleges időtöltésről és a kudarcélménytől, ha így teszünk.

Ha az álláshirdetés bevezetőjében rövid, érzelemdús áttekintést adunk arról, hogy mire számíthat a sikeres pályázó, akkor máris vonzóbb lesz az általunk kínált állás. Egy álláshirdetés is hirdetés, amivel szeretnénk eladni, értékesíteni valamit, ez a valami nem más, mint maga a pozíció. Tehát úgy, mint egy hagyományos termék esetében, itt is emeljük ki a pozíció legvonzóbb tulajdonságait.

Hol hirdessünk?

Az álláshirdetések lassan valóban ellepik az internetet, sokan sokféle állást hirdetnek, és fontos, hogy mindezt hol és mennyiért teszik meg. Az állás, munka, job szavakra millió találatot kapunk bárhol az interneten. A Lépés Magazin oldalon ingyenes hirdetésfeladási lehetőséggel várják az ügyfeleket. A színes, szórakoztató online magazin remek ajánlatát érdemes megfontolni mindenkinek, aki álláshirdetést szeretne közzétenni az interneten.

Lépés Magazin