Egy költöztetés lehet nagyon sima, gördülékeny, ha a megfelelő partnert választjuk hozzá. De ha nem nézzük meg alaposan, kire bízzuk a feladatot, akkor könnyen problémák sorába ütközhetünk. Épp ezért nagyon fontos minden egyes beszélgetés a költöztető céggel. Ilyen például a munkafelvétel is.
Nem mindegy, ki végzi a költöztetést!
Amikor keresünk egy olyan céget, aki el tudja végezni nekünk a költöztetést, akkor sajnos belefuthatunk olyanokba is, akik egyáltalán nem alkalmasak erre a feladatra. Őket mindenképp ki kell szűrni, hogy ne legyen belőle problémánk, és ne bánja sok-sok pénzünk az együttműködést!
Egy költöztetés igazából nem ott indul, hogy megérkezik a teherautó, hanem ott, amikor kiválasztjuk a céget a feladatra. Ügyeljünk arra, hogy csak olyannal szerződjünk, aki írásban kommunikál, azaz így ad árajánlatot (amire később hivatkozhatunk), és így igazolja vissza azt is, hogy mikor érkeznek a feladat ellátására. Ha már ezekhez ragaszkodunk, akkor a legtöbb problémás partnert ki tudjuk szűrni!
Emellett viszont nagyon fontos az is, hogy miként kommunikálnak velünk! Csak olyan céggel álljunk szóba, akik valóban segíteni szeretnének, és feltérképezik a helyzetünket, a feladatot, hogy tudjanak tervezni velünk erőforrást és időt illetően.
A munkafelvétel kérdéseinek fontossága
Nagyon fontos, hogy ne csak látatlanba vállalja el egy cég a költöztetési feladatot. Méghozzá azért, mert így tudhatják csak meg, hogy mire számítsanak, milyen feladatok várnak majd rájuk a helyszínen.
Ez pedig az erőforrás-tervezés miatt kifejezetten fontos. Ugyanígy azért is, hogy tudják, milyen eszközökre, kiegészítőkre lesz szükségük a helyszínen. Nem mindegy ugyanis, hogy egy sima, pár bútorból és néhány dobozból álló költöztetésre kell-e készülniük, vagy egy zongorát kell leengedniük az erkélyen keresztül.
Amikor már megvan minden információ ahhoz, hogy tudják, mivel készüljenek, akkor fognak tudni tervezni is vele. Valamint így fogják tudni majd azt is megsaccolni, hogy mennyi időt vesz majd igénybe, azaz nagyjából mekkora lehet majd a végösszege is a költöztetésnek.
A munkafelmérés
Előfordulhat, hogy mi kérjük, máskor a költöztető cég javasolja, és akár ingyen el is végzik.
Amikor mi kérjük, akkor ennek valamilyen díjvonzata lesz. De nagyobb munkák esetén megérheti előzetes helyszíni munkafelmérést kérni, hogy minél pontosabban kikalkulálható lehessen a várható díj.
Ellenben akár díjmentesen is elvégzik nekünk, ha a költöztető cég képviselője erről tájékoztat minket telefonon. Erre akkor kerülhet sor, ha valamivel bonyolultabb a feladat, és jobbnak látják a helyszínen is ellenőrizni a körülményeket, a várható feladatot.
Egy kiváló költöztető cég figyel a részletekre, és a lehető legjobban felméri a feladatot, még mielőtt elvállalná azt. Így mindenre fel lesznek készülve, és gördülékeny lesz az egész folyamat. Innen is lehet tudni, hogy egy valóban professzionális céggel van dolgunk.